Dr. Kis Éva
egyetemi docens, gyermekgyógyász, radiológus
Semmelweis Egyetem, I. Sz. Gyermekklinika
Dr. Kis Éva a Semmelweis Orvostudományi Egyetem elvégzése után az egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján gyermekgyógyászként, majd az egyetem Radiológiai Klinikáján, s ezt követõen az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján dolgozik radiológusként. Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika radiológiai osztályának vezetõje, egyetemi docens. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar képalkotó diagnosztikai szakának vezetõje. Gyermekgyógyász, radiológus és gyermekradiológus szakorvos, PhD.
8 könyvfejezet, 1 szerkesztett könyv, 102 közlemény szerzõje. Több hazai és nemzetközi gyermekradiológiai konferencia és továbbképzõ kurzus szervezõje. Számos hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja. A Magyar Radiológusok Társaságának vezetõségi tagja, a Gyermekradiológus szekció fõtitkára, az Ultrahang szekció vezetõségi tagja.
A gyermekgyógyászat mellé miért a radiológia jött?
Nagyon sokat jártam le a röntgenbe, a saját betegeim képeit nézegettem a II. Sz. Gyermekklinikán voltam gyerekgyógyász, Görgényi Ákos volt ott a radiológus, aki egy egészen kiváló, nagy tudású ember volt. Részt vettem a leletezésein, és egyre inkább úgy éreztem, hogy ez a kettõ együtt jó dolog. Azt hiszem ez egy nagyon szerencsés ötvözet, mert a radiológiai diagnosztikának egyre nagyobb szerepe van, szélesebb körû tudást igényel, és több oldalról látja az orvos a beteget.
Az orvosi társadalom belsõ hierarchiájában a radiológus ma hol foglal helyet?
Amikor én radiológus lettem, akkor - a gyerekgyógyászok mind azt mondták, hogy ez egy nagyszerû döntés, - a radiológusok meg voltak gyõzõdve, hogy kirúgtak a gyerekgyógyászatból. Rossz helyen van a radiológia, még mindig irreálisan rossz helyen van. Én azt hiszem külföldön ez egy nagyon magas presztízsû munka. Magyarországon, nyilván anyagi, ilyen-olyan okból, de nem az.
Gondolom, volt külföldön szakmai utakon, hosszabb-rövidebb ideig?
Mit látott odakint?
Torontóban voltam a Sick Children Hospitalben két hónapot és Heidelbergben gyermekklinika radiológia osztályán. Nagyszerûek a lehetõségek, nagyon sok minden van, de azért meg kell, hogy mondjam, egy picit örömmel is tölti el az embert, hogy lehet, hogy itt nekünk kevesebb a lehetõségünk, de picit több gondolkodásra vagyunk rákényszerítve, ami nem ártalmas. Tehát nem tudjuk azonnal az összes technikán „végigvinni” a beteget, és a végén kijön valami, hanem picit a saját gondolatainkra is kell néha támaszkodnunk. Úgy, hogy azt hiszem, ez nem hátrány.
Elmondaná, hogy kikkel készítették közösen ezt a könyvet?
Négyen írtuk a könyvet. Egy gyermekradiológiai csapat szerte az országból: Lombay Béla professzor, aki a Miskolci Gyemekegészségügyi Központ Radiológiai Osztályának vezetõje, Bitvai Katalin fõorvosnõ, aki a Heim Pál Gyermekkórház radiológiai osztályának vezetõje és Várkonyi Ildikó kolléganõm, aki itt a klinikán adjunktus. Mi nagyon könnyen össze tudunk jönni, mert nagyon kevés gyermekradiológus van Magyarországon, és nagyon jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk. Ezen kívül nagy segítséget jelentett, hogy remek mûtéti képeket kaptunk Verebély Tibor professzortól, aki szintén itt dolgozik a Gyermekklinikán, és azt remélem, hogy különösen az ultrahangképek jobb megértéséhez segítséget jelentenek azok a sémás rajzok, amelyeket Táncos László grafikusmûvész készített.
Ezt a könyvet háziorvos is a kezébe veheti?
Igen abszolút, mert ezek a legfontosabb betegségek, amikkel minden nap találkozik az ember.
Milyen irányba fejlõdik az önök szakmája, technikailag elsõsorban?
Elképesztõ irányba még mindig. Egyrészt az ultrahang, ami számunkra talán a legfontosabb, hiszen ez egy valóban neminvazív vizsgálat, se altatni nem kell a gyereket, se nem árt, ágy mellett adott esetben elvégezhetõ. Nap mint nap egyre fejlettebb és jobb készülékek jelennek meg és újabb technikák, hogy erre nekünk nagyon kell építeni, a másik pedig a mágneses rezonancia, az MR vizsgálat, ami ugyancsak egy neminvazív vizsgálat, nem jár röntgensugárral és tébolyító ütemben, egyre újabb és újabb technikák jelennek meg, amivel egyre gyorsabb és egyre tökéletesebb felvételeket lehet készíteni.
Tehát ez a könyv Magyarországon egy teljesen újdonság szakmailag?
Nincs ilyen típusú gyerekradiológiai könyv. Amúgy szerte a világon egy elég elterjedt módszer, hogy ilyen típusú könyveket hoznak létre, tehát hogy képekkel párhuzamosan megy a szöveg. Több ilyen könyv van, Magyarországon nincsen.
Mennyi munkájuk van ebben a könyvben?
Sok! Kicsit a klinikai oldalról is meg kellett közelíteni, össze kellett szedni magát az anyagot. Eldöntöttük, hogy melyek azok a fontos betegségek, amelyeket a könyvbe beteszünk. Különös gonddal válogattuk hozzá a szakmai információkat. Utána a képek összeszedése jelentette a kihívást, hiszen annak a képnek valóban nagyon karakteresen, azt az egy betegséget kell jellemeznie, és a legjobb minõségben, és ezeknek a feltételeknek nagyon nehéz megfelelni, hiszen sokszor ez azért nincs mindig együtt. Így elég sok energiánkat emésztett fel a legjobb képanyag összeszedése.
Ön mit jósol, mikor éri el a radiológia azt a szakmai szintet, amikor teamekben, radiológus nélkül nem döntenek? Elkövetkezik ez Magyarországon?
Én nagyon remélem, hogy elkövetkezik. Nagyon, nagyon remélem, mert egyre fontosabb a radiológia és egyre több mindent tud segíteni. Biztos ennek anyagi vonzatai vannak, részben a radiológusok anyagi megbecsültsége, részben a felszereltség, azon kívül nekünk kell minél nagyobb tudással rendelkezni, hogy a klinikusok ne fényképésznek tekintsenek minket, hanem partnernek. S ez rajtunk is múlik.
I. Sz. Gyermekklinika, 2004. 06. 04.
Kiadónknál megjelent könyvei: