Egy rendszeres, átfogó és hatékony pszichoterápia gyakorlata.

Nem így szándékoztuk, de kötetünk tisztelgés is a kortárs klinikai pszichológia egy kiemelkedő alakjának – Arnie Lazarus két hónapja örökre eltávozott.

1932, Johannesburg—2013, Princeton. E két dátum és hely között rendkívüli életút ível. Lazarus rájött, hogy a viselkedés befolyásolásával is el lehet érni a személyiség változását (egészen addig csak a fordított, freudi utat fogadták el), és ezzel formálisan is megalapította a viselkedésterápiát – ő használta először tudományos közleményben e kifejezést 1958-ban. Habár alapműnek számít a Wolpéval közösen írt Behavior Therapy Techniques (1966) és a Behavior Therapy and Beyond (1971), Lazarus már akkoriban elégedetlen volt a szűk bázisú viselkedésterápiás eljárásokkal.

A kognitív-viselkedésterápia eredményességét (és az elért változások tartósságát) javítandó fejlesztette ki a multimodális terápia módszerét, amely képes átfogóan felbecsülni a kliens teljes személyiségét. A becsléshez alkalmazott hét modalitás képezi a BASIC ID-t, ami vezérfonal a kezelésben. Az új módszert bemutató munkát (The Principles of Multimodal Behavior Therapy) 1976-ban adták ki. Azóta ismert az új szemlélet jelmondata: „Szilárdan hisszük, hogy a terápia nevelés inkább, mint gyógyászat; fejlődés inkább, mint kezelés.”

"Állandó félreértés, hogy a multimodális terápia teória nélküli, és csak a „mi működik” elvhez ragaszkodik. Valójában azonban ez a technikailag eklektikus szemlélet következetesen a szociális tanulás keretében működik. Miközben manapság némely pszichodinamikus terapeuta már hajlandó bizonyos problémák esetében alkalmazni a speciális kognitív és viselkedéses technikákat (vagy az ilyen pácienseket tovább küldeni kognitív-viselkedésterapeutákhoz), a legtöbben – még azok is, akik eklektikusnak tekintik magukat – még mindig hajlanak uni-, bi- vagy trimodális perspektívában szemlélni a hozzájuk fordulók számtalan problémáját. Bár a legtöbb terapeuta elvben egyetért azzal, hogy minden személy egyedi és a terápiát a páciensek személyes igényeihez kellene szabni, mégis megpróbálják az emberi viselkedést egy-egy választott hipotézis Prokrusztész-ágyába begyömöszölni. A multimodális értékelés és terápia ehelyett megkísérel egy olyan sajátos struktúrát és formátumot nyújtani, amely hatékonyabbá teszi a terápiás próbálkozásokat."

A könyv - és a módszer - szakembereknek szól, a szerző szándéka szerint nem egy újabb pszichoterápiás rendszer, hanem olyan megközelítés, amely az adott páciens értékeléséhez és kezeléséhez nyújt humanisztikus, tervezhető keretet. Tulajdonképpen gyakorlatias, speciális eljárásokat összegyűjtő eszköztár ez, mindamellett hiteles, gondolkodtató olvasmány az irányzatok között kissé bizonytalanul mozgó terapeutáknak is.