A fény és árnyék életünk elválaszthatatlan része, jelen van a mindennapjainkban a maga konkrét valóságában és átvitt értelemben is az emóciók és a napi történések dimenziójában.
A fotográfiáimban a távolság függvényében igyekszem megragadni ezt a két fizikai tényezőt, időtlenné téve azokat, hogy bármikor megmutassam a világot, amelyben élünk, amely bennünket körülvesz.
Ha kellően közel hajolunk, vagy éppen kellően eltávolodunk a fény és az árnyék dinamikájától, megláthatjuk, és az optikán át meg tudjuk láttatni a tárgyak anyagi struktúráját és azt a törvényszerű, belső rendet, amely ott él az univerzum minden egyes elemében, és amelyet tisztán megőriz a természet, így a fák, a virágok, a vizek is.
A fény és árnyék játéka, szimbiózisa ott rezeg minden élő és élettelen alakzatban, és szinte grafikus felületet ad a fotográfus számára, hogy átlépve az idő állandó mozgásban tartó kényszerét, a mulandóság vitathatatlanságát, rögzítse és mozdulatlanná tegye az adott pillanatot. E gondolatok jegyében készülnek a képeim.
Ugyanakkor a fényképek mozdulatlansága nem jelenthet mozdíthatatlanságot, mert bár a kép a maga vizualitásában nem változik, de a szemlélő viszonya a képhez folytonosan változó.
És mint ahogy az írás egy teljes életről vagy az élet folyamának egy részletéről szól, úgy a fotografálás csupán az életfolyam egy adott pillanatára való reagálás a fotográfus teljes énjével, világképével, vágykészletével.
Képeim legtöbbje a pillanat csendjét, az élet letisztult, nyugvó állapotait örökítik meg. Ezek a csendes és szelíd pillanatok jelentik számomra a menedéket a mindennapok pörgő, forrongó és zajos forgatagában, amelyben békét lelve nyomot hagyok magamról.

Legyen részük benne! 
Kovács Piroska Rózsa