Az élet a pillanatok sora. Ahány sors, annyi pillanatsor. A pillanatsokaságok repülését észre sem vesszük. Csak amikor a végéhez közeledünk, bánjuk, hogy nem örökítettük meg őket. Mindezek nem tudatosultak bennem, mikor egy-egy pillanatot megörökítettem fényképpel, verssel.

Amit tettem, belső kényszerből tettem. Az alkotás olyan, mint az áldott állapot: meg kell szülni, különben belepusztulunk. Rímeket faragtam, kitárulkoztam versben. Nem önmutogatás, gének hozadéka. (Bősze Péter)

Tartalom:

AHOL ÉLEK
tájcsodái versben és fényképekben

EGYÉB VERSEK
  Unokák
  Öregség
  Még vagyok
  Elmegyünk
  Anyanyelv
  Budapestről vissza
  Ez is, az is

ÉLETEM UTASA