Már harmadszor ment el az ajtó előtt, újból és újból szívdobogást kapva, amint elolvasta a felirást:

SZEMÉLYZETI OSZTÁLY

Egyszer már a kilincsen volt a keze, de bentről telefoncsengés éles hanga rikoltott ki. Erre visszaugrott, s mint aki fél, hogy valami illetlenen kapják rajta, igyekezett semmitmondó arccal sétálni tovább a folyosón.

Ajtók nyíltak, csukódtak, kékruhás nővérek jöttek-mentek, senki sem szólt hozzá, senki sem törődött vele.

Alkudozott magával: még egyszer az ablakig és vissza, és akkor bemegyek!