A világirodalom első úszás-tankönyve és egyben első úszástörténeti munkája. Az elegáns görög „Colymbetes” cím – amely úszót, búvárt jelent – pontosan jelzi miféle könyvvel állunk szemben: jellegzetesen humanista, oktató-szórakoztató célú, nagy klasszikus műveltséggel, nyelvileg is igényesen írott művel, amelynek szövegét a szerző a könnyebb emészthetőség kedvéért humoros párbeszéddé formálta. Ez a könyvecske először 1538-ban jelent meg Augusta Vindelicorum, azaz Augsburg városában, latinul.

A szerző, Nicolaus Wynmannus (Nikolas Weinmann vagy Winmann) sze­mélyéről nem sok tudható. A svájci Saanen városkájában született, 1510 körül, majd – mint jelen munkájának egy megjegyzéséből is kiderül – Zürichben élt és nevelkedett. Tanulmányait Zürichben, Breslauban, Bécsben és Ingolstadtban ­végezte, utóbb pedig Ingolstadtban lett a bölcsészet és a szent nyelvek (tudniillik a latin, a görög és a héber) tanára. 1538-ban biztosan még Ingolstadtban ­dol­gozhatott, hiszen ekkoriban adta ki a héber nyelvről ­szóló szónoklatának ­szövegét „Oracio Nicolai Winmanni in sanctam, hoc est Hebraicam, linguam Ingolstadii habita publice” címmel (Ratisbonae, Khol, 1538). Ugyanebben az időben – magánlevelek tanúsága szerint – Johann Faber bécsi püspök humanista köréhez tartozott. Humanista műveltsége, világszemlélete és széleskörű érdeklődése a „Comlybetes”-re is egy­értelműen ­rányomja bélyegét. Wynmann pályafutása később Poroszországban, a híres elbingeni gimnáziumban folytatódott, amelynek 1548-ban igazgatójává nevezték ki. Hogy mi történt ezután vele, nem tudjuk, alakja ettől kezd­ve mindörökre homályba vész. Noha Wynmann az említett szónoklaton kívül még három másik igen érdekes nyomtatott munkát is hagyott maga után, az 1540-ben kiadott „Navigationis maris arctoi descriptio”-t (A sarki tengeren tett hajóút leírásá-t), amely korabeli felfedezőutakról szólt, a Nürnbergben, 1537-ben kinyomtatott „Herculis cum Antaeo pugnae allegorica ac pia interpretatio Christiano militi non minus utilis quam jucunda lectu” (Héraklész és Anteusz küzdelmének allegorikus és jámbor magyarázata, amely a keresztény harcos számára nem csak hasznos, hanem szórakoztató olvasmány is egyben) című politikai-etikai szónoklatot, illetve az 1541-ben közzétett politikai pamfletet, a „Syncretismus, sive conspiratio nobilis Germaniae”-t (A nemes Némethon összefogása, avagy összeesküvésé-t), fő művének és legnagyobb hatású könyvének mégiscsak a Colymbetes tartható. A Colymbetes, amelynek első magyar fordítását közöljük ebben a kötetben – jelenleg tudtunkkal csupán német nyelvű átültetése létezik – mindig is sikeres könyvnek számított, hiszen 17-18. századi, szórakoztató és érdekes tanulmányokat tartalmazó gyűjteményekbe is többször beválogatták. Sikerének másik bizonyítéka sajátos módon az, hogy az Egyház, megjelenése után röviddel – szabadszájúságára, továbbá eretnek és egyházellenes megjegyzéseire hivatkozva – a Tiltott Könyvek Listájára, a római Index-re tette. A könyv egyébként a 19. és a 20. században két német fordításban is megjelent: előbb Karl Wassmannsdorf, sporttörténész jegyzetekkel és előszóval ellátott kiadásában, 1889-ben, Heidelbergben, majd Hans Reichard átültetésében is, 1937-ben, Berlinben. Wynmann-nak e munkájával kettős célja lehetett: egyrészt az úszás népszerűsítése, másrészt a – nyilvánvalóan egyetemi tanárokból és diákokból álló – közönség szórakoztatása. (A mű a korabeli egyetemi disputák szatírjának is felfogható egyben, sőt akár a korban igen divatos tréfás dicsérőszónoklatnak, úgynevezett encomium jocosum-nak is tartható, ám a legnagyobb hatást kétség kívül Erasmus: Nyájas beszélgetései tették rá!) Az úszás „tudományának”, ars-ának elsajátítását a szerző részint azért tartja lényegesnek– mégpedig férfiak és nők számára egyaránt -, mert sok szempontból hasznos, részint azért, mert szükséges, sőt olykor életmentő készség. Annak érdekében, hogy Wynmann mindkét célját elérhesse, szellemes párbeszédekben és különleges információkban gazdag dialógust épít igencsak részletes és gyakorlatias úszás-leckéje köré. Ám vajon mi tette ezt a munkát olyan sikeressé, hogy annyi évszázaddal születése után is érdemesnek tartották, sőt tartjuk ma is újra és újra kiadni? Az okok közül több is fölsorolható: Egyrészt ez a könyvecske, részben dialógus-formájának, részben a szerző – a maga korában ritkaságnak számító – remek humorának köszönhetően valóban könnyű és szórakoztató olvasmány. Másfelől témáját elsőként dolgozza föl a világirodalomban. (Ha meggondoljuk, valóban különös, hogy az úszásról, erről az elterjedt tevékenységről ilyen későn írtak először monográfiát!) Harmadrészt, és talán ez a legfontosabb, a könyv szövegében elrejtve remek történetek, anekdoták egész sora, továbbá olyan utalások, információk, megjegyzések tömege olvasható, amelyek a korabeli hétköznapi élet története és néprajza szempontjából is rendkívül értékesek. Végül, ám nem utolsó sorban azért keltheti föl érdeklődésünket ez a művecske még ma is, mert némelyik elbeszélése – akár svájci tavon fürdőruhában úszkáló bájos polgárleányokról, akár dunai hajóbalesetekről, akár a sziléziai iskolák kegyetlen törvényeiről, akár a zürichi fejestugró-versenyről, akár a vízben való vetkőzés technikájáról, akár pedig a bécsiek, világvége esetére foganatosított bormentő akcióiról olvasunk – egyszerűen feledhetetlen. A mai olvasó számára a korra olyannyira jellemző, antik műveltséget fitogtató betétek ugyan hellyel-közzel kissé nehézkessé teszik a mű szövegét, ám a szerző hamarost mindig kárpótol minket egy-egy remekbe szabott részlettel, valóban magával ragadó szópárbajjal, bájos vagy izgalmas anekdotával. Biztos vagyok tehát abban, hogy ez a könyvecske minden olvasó tetszését elnyeri majd, aki szereti összekötni a kellemest a hasznossal, aki szívesen barangol a múlt ösvényein, illetve, akit érdekel az úszás különös tudományának még különösebb históriája. Ám aki elég figyelmesen tanulmányozza ezt a könyvet, ígérem, még úszni is megtanulhat közben! (a fordító)