A depresszió - akár mint érzelmi állapot, akár mint megbetegedés - rendkívül elterjedt. A felnőtt lakosság legkevesebb 12%-ának már volt vagy a jövőben lesz kezelést igénylő depressziós állapota. És nemcsak az emberi szenvedés hatalmas a depresszió miatt - az egészségügyi költségek is azok. Az utóbbi két évtizedben egyre többet tudunk a depresszió pszichobiológiájáról, egyre hatékonyabb gyógyszerekkel rendelkezünk. Ennek ellenére a depresszió és baljóslatú jelzője, az öngyilkosság aránya lényegesen nem változik. Ennek magyarázata nyilvánvalóan nemcsak az, hogy a gyógyszeres kezelés csak a depressziós egyének kisebb részénél eredményes. Beck szerint valószínűleg arról van szó, hogy akit gyógyszerrel kezelnek, az problémáját egy kémiai egyensúlyzavarnak tulajdonítja, a javulását pedig a gyógyszer hatásának. Következésképpen, csökken annak valószínűsége, hogy az egyén kialakítja és igénybe veszi saját megküzdő" mechanizmusait, belső forrásait depressziója leküzdésére. A korábban gyógyszerrel kezeltek viszonylag magas visszaesési aránya (kb. 50% a gyógyszeres kezelés befejezését követő évben) azt sugallja, hogy ez az okfejtés valószínűleg helytálló. Magától értetődik tehát, mennyire jelentős volt a depresszió kognitív pszichoterápiájának kidolgozása, amely sok évi kutatás és klinikai gyakorlat; klinikusok, kutatók és páciensek együttműködésének a végeredménye. Az alap, amelyre építkezik, az emberi magatartás megismerésében az 1950-60-as években bekövetkezett hatalmas fejlődés, melyet ma a pszichológia úgynevezett kognitív forradalmának nevezünk.

A kötet a Kognitív viselkedésterápia sorozat része.