…A búcsút jelentő ölelésnél Robert érezte, hogy könny csordul le az asszony arcán. Megsimogatta a haját, aztán kibontakozott. Előkotorta a cigit, meg az öngyújtót, és hosszan nézett a távolodó piros lámpák után, egészen addig, amíg el nem tűntek a kanyarban. Történelmi pillanat is lehetne, az elmúlás egyik képi stációja… persze az egyéni történetéé… a kezdettől a mostani végig. Nagyot sóhajtott, ezzel késszúrásként újult ki a fájdalom. Megszorította a kezében tartogatott új kötetet, és a parázsló cigivel együtt elindult az osztály felé. …Látszólag teljesen igazad van… Biztos voltál már olyan helyzetben, amikor gyorsan vagy lassan besötétedett körülötted minden. Nem látsz kiutat, eszközöket a folytatáshoz, a túlélésnek nevezett prog­ramhoz. Elég sokat foglalkoztam informatikával, talán ezért ugrik be sokszor programként a lét kérdése, sablonjaival együtt, amit már mond­tam. Ehhez a rendszerhez tartozik persze a depresszió is, hiszen erről van szó, ami a megfoghatatlan léleknek a kudarcát jelenti. Vala­miféle megélési kudarc, okkal vagy ok nélkül.