Már mind írnak. A tábornok, aki megnyert egy ütközetet. A tábornok, aki elvesztett egy ütközetet. A díjazott rózsaszűz, és a díjazott kurva. A tyúkszemvágó, aki negyven éven át bütyköket metélt, elmondja emlékeit. A Bálna-vadász. Mind írnak.  (Márai Sándor)                         

Nem az életem történetét mondom el, hanem a sebészettel kapcsolatos gondolataimról, meggyőződéseimről adok számot. Igaz, beleszőttem megélt szakmai életem élményeit, melyeket nem időrendben, hanem témák szerint iktattam be. Amikor saját életemről írok, azt mutatom, aki vagyok: nem tanult eszméket ismétlek. Úgy gondolom, ez a hitelesség egyedüli alapja. Mindezen túl kiviláglik véleményem számos kérdésről, nemegyszer olyanok, melyek a jelenlegi „divatos” irányzatokkal ellentétesek, de sokak számára talán éppen ezért gondolatébresztők.

A könyv felépítése talán eltér a hagyományostól, mégsem párját ritkító. Két részre tagoltam mondanivalómat: a Sebészfilozófia főként szakmai kérdésekkel foglalkozik, a Nézeteim pedig a világról alkotott véleményemet.

Az általános műveltség annyira sivár, hogy elég egy-két józan megjegyzést tenni ahhoz, hogy az ember szakmájában és az élet más nagy kérdéseiről alkotott véleménye alapján gondolkodó lény benyomását keltse. Mindaz, amit tehát leírok, nem annyira az én érdemem, mint inkább a kor hiányosságának jele.

Előrefelé élünk, de csak visszafelé tudunk gondolkodni (Kirkegaard). Az ember élete vége felé visszatekintve ért meg lényeges dolgokat. Sok minden akkor nyer értelmet, sok mindent akkor látunk meg, amikor kissé felülről, összefüggéseiben, a megélt sokoldalú tapasztalattal a hátunk mögött kezdünk el töprengeni.

Nem törekedtem regényes elbeszélésre, kínosan ügyeltem arra, hogy ne „fecsegés”-sel terheljem az olvasót! Magamévá tettem Cselkó László, egykori szombathelyi kórházigazgató asztalára kiírt idézetet: „Aki öt perces mondanivalóját ennél hosszabban adja elő, az egyéb galádságokra is képes”.